Miért érdemes vissza nem téritendő támogatásra pályázni?
Azért, mert:
- Olyan projektek is megvalósulhatnak, amiket pénz- és tőkepiac nem feltétlenül finanszíroz.
- A legolcsóbb finanszírozási forma.
- A profitszerzésen kívül más, társadalmilag fontos célok teljesülését is szolgáljuk.
- A projekt szemléletű gondolkodás cégünk/szervezetünk más területein is felhasználható.
Az új, 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelettel változtak egyes eljárási szabályok
Személyes konzultáció igényelhető kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt, valamint kétfordulós pályázat második fordulója esetén
Projektjavaslatot konzorcium is benyújthat, az NFÜ-vel és a közreműködő szervezettel közös megállapodás révén kijelölt tagja tartja a kapcsolatot
Tizenöt napot – vagy indokolt esetben ennél többet – biztosít a közreműködő szervezet hiánypótlásra (az összes hiány, illetve hiba egyidejű megjelölésével)
A pályázatot érintő döntésekről két-három munkanapon belül írásban kell tájékoztatni a projektgazdát
A támogatási kérelem elutasítása esetén információt kell adni a panasz benyújtásának lehetőségére és módjára
A kiemelt projektet bíráló bizottság elnökét és titkárát az NFÜ jelöli ki, a testület legfeljebb héttagú lehet
Szigorúbbá váltak a közbeszerzési szabályok: rendkívül megnő a projektgazda felelőssége, az eljárás(ok) szabályszerűségéért, a szabálytalanságokért a szankciók őt terhelik
Általában mire lehet pályázni?
- eszköz, gép, technológiai beruházás;
- informatikai tartalmú fejlesztések, e-gazdaság erősítése;
- hálózatok kialakítása;
- munkahelyteremtés;
- oktatási programok;
- turizmus, sport;
- környezetvédelem;
- hulladékhasznosítás, környezeti kármentesítés;
- alternatív energiaforrások hasznosítása;
- mezőgazdaság és vidékfejlesztés;
- város rehabilitáció;
- minőségirányítási rendszerek.